KÖSZÖNÖM, DE INKÁBB NEM KÉREM, HA EZ ENNYIRE FÁJ!
Első fejezetek az életemből

Ha sarkítani szeretnék, akkor az első fejezet az első menstruációmmal kezdődött. 1999. szeptember 1. iskola.

Emlékszem, a szüleim nem győztek ölelgetni, hogy "végre nagylány lettem" és "de jó nekem". "Igen, marha jó, köszönöm, de inkább nem kérem, ha ez ennyire fáj!" - gondoltam magamban. Wow, de jó nőnek lenni. 

Az első meghatározó rosszullétem pont az általános iskolai ballagásom előtti napra esett. (mindig szerettem jól időzíteni). Nagyon fájt a hasam alul jobb oldalon. Szüleim bevittek a sürgősségire. A sebész azt mondta, hogy 80%, hogy az éjjel megoperálnak vakbéllel. Nos, szerencsére nem így lett, mivel rejtélyes módon megszűnt a fájdalom. Lássunk csodát, annyira megijedt a vakbelem, hogy elbújt. De legalább odaértem a ballagásomra. És nagyon szarul néztem ki. Szerencsémre közel 200 db fénykép készült rólam aznap. Alig aludtam, és a kórházban volt szerencsém átesni életem első beöntésén! Hurrá! Erről az élményről a másnapi arcom határozottan árulkodott. 

Innentől, általánosságban elmondhatom, hogy fél évente egyszer volt egy nagyobb rosszullétem, amin a sok fájdalomcsillapító sem segített. A többi mensit egész tűrhetően viseltem, köszönhetően a gyógyszeripari termékeknek.

Nemrég beszélgettem anyukámmal, és azt mondta, ha visszamehetne az időben, akkor komolyan vette volna, amikor azt mondom, hogy nagyon fáj! Sokáig azt hitte, hogy csak szimulálok, vagy rájátszok, hogy ne kelljen iskolába mennem. Pedig anyu elcipelt jó pár nőgyógyászhoz, tényleg megtett mindent, hogy segítsen nekem, de az orvosok nem találtak semmit. Nekik hittem, hiszen az orvosok jobban tudják, biztos nincs semmi bajom. Meg kell tanulnom ezzel élni, ez a női lét általános velejárója. Ma már tudom, hogy ez nem így van.

Alapvetően egy vidám, folyton mosolygós lány vagyok, mások is ezt mondják rólam, pedig sokan nem tudták, hogy azokon a napokon elég megerőltető mosolyogni. Sokszor még felkelni is. Kicsit kívülállónak éreztem magam a többi lány közt. Ezért hamar megtanultam leplezni a fájdalmam, együtt élni vele. Könnyen hozzászokik az ember, hisz, ha kérdezik, hogy hogy vagyok, most tényleg mindig panaszkodjak?! Tényleg legyek őszinte? Na NEM! Inkább hazudok. Jótékony hazugság ez, hiszen meg kell felelni iskolában, munkahelyen, a baráti társaságban, úgy éreztem ezt várják el tőlem.

De eljön a pont az ember életében, amikor már a hazugság kevés, mert egyszerűen annyira rosszul leszel, hogy mindenki megijed attól, ahogy kinézel. 

Az első endometriózis műtétem 21 éves koromban volt. Sürgősséggel műtöttek. Egy 7 cm-es ciszta készült kidurranni. Annyira gyorsan történt minden, hogy időm sem volt felfogni, mi zajlik körülöttem. Ezután pár évig egész jól voltam, annak ellenére, hogy a menzesz továbbra is fájdalmas volt.

Időközben megismertem a férjem. Ő eleve úgy ismert meg, hogy már az elején elmondtam, hogy mi a bajom. Sokat beszéltem neki arról, hogy mennyire rosszul tudok lenni, és ne lepődjön meg, ha néha összeesem a fájdalomtól. Ezt nagyon fontosnak tartottam, mivel az előző férfiak az életemben, nem értették meg, nem tolerálták vagy nem vették komolyan a rosszulléteimet. Épp ezért a mai napig hihetetlen számomra, hogy egy férfi, hogy lehet ilyen megértő, mint Ő! Az összes műtétemet, az összes kórházban töltött percet bent töltötte velem, és fogta a kezem.

Igen, az évek során még 3 műtétem volt. Ebből az utolsó, már egy IV. stádiumú, bél érintettségű endometriózis műtét. 3,5 óra. 6 nap kórház. 3 nap koplalás (némi nutridrink + joghurt) 6 hét rost szegény diéta. Kevesebb lettem 1 petevezetékkel, 16 cm vastagbéllel. Csomó a húgyvezetéken, sok-sok összenövés a hasüregben. A férjem pedig unalmában elolvasta a Bibliát, ami a kórházi szekrény egyik fiókjában hevert... 

Sokszor azt éreztem, hogy feladom. Mi értelme küzdeni, ha az egész életem erről a fájdalom-hullámvasútról fog szólni?! A férjem és a barátaim adnak erőt, amikor mélyen vagyok. Mert sokszor vagyok mélyen. De pont azért, mert tudom milyen nagyon lent lenni, ezért sokkal jobban értékelem a jó pillanatokat. Egy reggeli napsütést, egy kocka meglepi csokit, vagy egy ölelést. Sokan természetesnek veszik ezeket, és belesüppednek a hétköznapokba. De annak, akinek visszatérő fájdalmai vannak, annak ezek nem hétköznapok. A fájdalommentes napok csodák, aminek minden percét ki kell használni!

Azért ilyen fontos számomra, hogy kiemeljem, milyen fent lenni, és élvezni a napot, mert ismét egy mély időszakon vagyok túl. Nyáron nekifutottunk ismét a lombikprogramnak, de valamiért a 3. stimulációs nekifutásunk sem hozott eredményt. Még a leszívásig sem jutottunk el. Annyira elkeseredtem, hogy napokig sírtam. A férjem pedig mosolyogva rámnézett és ezt mondta: "Mitől félsz, hisz nekünk úgyis lesz gyerekünk. Előbb vagy utóbb összehozzuk! Soha nem értem, hogy tud végig ilyen optimista, nyugodt, és támogató maradni, de nagyon hálás vagyok neki. Velem van, segít nekem.

Tehát ismét felálltam, és megyek tovább. Megyek, mert, ha feladom, az azt jelenti meghaltam. 

Babát várni, gyereket szülni nem egy cél számomra. Az egy fejezet az életben, amit én is meg szeretnék tapasztalni a férjemmel.  Tényleg mondjak le erről?! Adjam fel? 

Hát nem fogom! Várom a folytatást.

Ági

no_a_hi_don.jpeg

Fotó: unsplash.com

Az oldalon általánosan nem szakemberek írnak, posztolnak, így az oldalon olvasottak nem alkalmasak diagnosztizálásra, ha tüneteid nagyon hasonlóak, felvetődött benned, hogy te is ezzel a betegséggel küzdesz, keress fel egy endometriózis kezelésben jártas orvost, szakembert. Az oldalon olvasott történetek egyedi, szubjektív véleményeket tartalmaznak, lehet, hogy rád nem jellemzőek, ha mégis magadra ismertél egyes tünetek alapján, keres fel egy endometriózis specialistát, nőgyógyászt.

A blogon minden történet anonim, vagy megváltoztatott keresztnévvel olvasható. Az érintett intézmény, orvos sok esetben szándékosan megváltoztatott jellemzőkkel szerepel bennük, mindenki személyiségi jogait tiszteletben tartva. A történetek szereplőivel kizárólag az Ő beleegyezésükkel lehet felvenni a kapcsolatot, amennyiben erre lenne szükséged, írj üzenetet ide: endotamogato@gmail.com

Egészséget és boldog babavárást kívánunk.

Endometriózis Támogató Blog szerkesztőcsapata

Kövess minket a facebookon is:

Zárt facebook csoportunk: Endometriózis Támogató Csoport

Nyilvános facebook oldalunk: Endometriózis Támogató Közösség

A bejegyzés trackback címe:

https://endometriozistamogato.blog.hu/api/trackback/id/tr5714401588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Endometriózis Támogató

A blog célja, hogy az Endometriózis Támogató Csoport tagjainak történeteit megosszuk mindazokkal, akik valamilyen formában érintettek. Sorstársak, családtagok, barátok, segíteni vágyók. A történeteket anonim módon jelentetjük meg. Célunk nem az, hogy betegeket zászlónkra tűzzünk, csupán történeteikkel jelezni kívánjuk, hogy az otthonukban ülő, éppen tanácstalanul az interneten böngészők is tudják, nincsenek egyedül.

Friss topikok

Archívum