Amikor a szívemben dobogott a szívetek
azt a hangot sosem felejtem el

JULCSI TÖRTÉNETE, 4. RÉSZ

A 3 hónap kényszerpihenő nagyon lassan telt. Tele voltam kérdésekkel és aggodalommal.

Úgy éreztem, ki kell beszélnem magamból ezeket a dolgokat. Olyan sorstársakat kerestem, akik nem “csak” a lombikozásban, de az endoban is érintettek. A támogató csoport adminjai ebben is támogattak: létrehozták nekem az ENDOMETRIÓZISSAL LOMBIKOZUNK TÁMOGATÓ CSOPORTOT, ahol én lettem a moderátor. És azóta is én vagyok. Egyszerűen imádom! Sokkal könnyebb így, hogy van, aki megért és támogat, mert ő is ezeken megy keresztül.

Miután letelt a 3 hónap, belevágtunk a 2. lombikba. A stimulálást most nem kellett előről kezdeni, vártak a fagyibabáim. Az 1. beültetés szeptemberben volt, de nem sikerült. És nem sikerült a következő, októberi sem. Nem értettem, miért, és bár mindenki biztatott, én mégis elkeseredtem. Végül a dokim az újabb stimuláció mellett döntött. Megkaptam a recepteket, majd úgy búcsúzott, hogy januárban újra kezdünk.

49897994_1034638880065370_260716033969487872_n.jpg

  1. január:

A 2. stimulációval 12 petesejtet sikerült leszívni, amikből 4 gyönyörűséges, 5 napos blasztobaba lett. És jött megint a lombik legrosszabb része, a 2 hét idegőrlő várakozás. Eleve nem vagyok türelmes ember, és ez a várni, várni, várni...teljesen kikészít.

A beültetés utáni 6. napon elkezdett görcsölni a hasam. Úgy döntöttem, csinálok egy tesztet. Ennyire még sosem remegett a kezem, mint akkor...és ott volt: KÉT CSÍK!! Sírva fakadtam. És bár örültem, de a történtek után nem mertem beleélni magamat a sikerbe. Az én szememben 1 teszt nem teszt, így összesen 6 darabot csináltam. A 12. napon mentem el vérvételre, ahol szuper eredmény született: a HCG 869 lett! Én olyan boldog voltam, mindenkit felhívtam, akit csak lehetett.

De két nappal később iszonyatos hasfájásra ébredtem éjjel, ami a gyomromtól lefelé húzott végig. Rögtön átfutott az agyamon, hogy ennyi volt, vége. Bementem az ügyeletre, ahol csináltak egy ultrahangot. A hormonoktól 10 cm-esek lettek e petefészkeim, amit a HCG-emelkedés még tovább turbózott.

Másnap este már a saját dokim vizsgált, és a monitoron egy 6 mm-es petezsák “vigyorgott” rám. A hasam már nem fájt ugyan, de a derekam igen. Következő nap hazaengedtek, de vérhígítót kellett szúrnom a következő, egy hét múlva esedékes kontrollig.

Ez pont Valentin napon volt, a meddőségi központban. Akkor voltam 5 hetes terhes. A vizsgáló orvos a monitoron mutatta a petezsákot, majd megkérdeztem, hány embrió lett beültetve. Mondtam, hogy kettő. Aztán így folytatta: ‘A’ petezsák és ‘B’ petezsák…

Azt hittem rosszul hallok! Felhívtam a páromat: ez volt az én Valentin napi ajándékom neki.

A következő ultrahangra 2 hét múlva kellett menni. A két ultrahang közötti időszakban magas lett a vérnyomásom, így kardiológushoz mentem, aki gyógyszert írt fel.

3 nappal a vizsgálat előtt elkezdtem barnázni, úgy érzetem, csak én lehetek ilyen szerencsétlen. Ráadásul mindezt hétvégén, mert az ilyen dolgok nyilván mindig hétvégén vagy ünnepnapokon történnek… Az ügyeleten nem láttak semmi kórosat, vérzést sem. A doki bekapcsolta a szívhagot is. Az volt a legszebb, amit valaha hallottam! Mindkét babám szíve dobogott, leírhatatlan érzés volt.

49830750_596368144110599_8910427053082279936_n.jpg

Amikor pár nap múlva elmentem a meddőségibe, nem bírtam ki nevetés nélkül, mert én már tudtam, mit fogunk látni az ultrahangon. Utamra engedtek, mehettem a terhesgondozásra. El sem hittem, hogy végre, 4 év után elköszöntünk egymástól! Úgy éreztem, lezárult egy korszak és elkezdődött egy teljesen új, sokkal boldogabb.

Felkerestem egy ikerspecialistát, ő lett az orvosom, ekkor már 7 hetes voltam. A védőnőtől megkaptam a kiskönyvemet, amit boldogan szorongattam. Hogy irigykedtem mindig a kismamákra, és most ÉN IS KISMAMA VAGYOK!

A 12 hetes, genetikai ultrahangig ólomlábakon vánszorgott az idő. Ez volt az első vizsgálat, amire a boldog apuka is jött velem. Az ultrahang ugyan rövid volt, de fantasztikus volt látni a babáimat! Már egy héttel előrébb jártak a koruknál, kész kis emberkék voltak. A genetikus a nemüket nem mondta meg, de viccelődött, hogy a kis izgága biztosan lány, a nyugisabb pedig tuti fiú. És én is ebben reménykedtem, hogy egy vegyes páros növekszik bennem.

2 nappal később újra vérezgettem, ekkor már az orvosom befektetett a kórházba. Csak vakarták a fejüket, nem találták az okot, de szerencsére a babáimmal minden rendben volt, erősek voltak. A fekvésen kívül nem sokat tehettem, így hazajöttem. Otthon feküdtem tovább rendületlenül, majd mikor úgy tűnt, kezd múlni a vérezgetés, kicsit megkönnyebbültem. Sajnos azonban nem tartott sokáig a dolog, mert másnap olyan erős vérzésem lett, mintha menstruálnék. Továbbra sem tudták, honnan jön a vérzés, egy “talán hematómát” láttak, de ez is bizonytalan volt. A dokim azt mondta, befektethet ugyan, de a 24. hétig semmit nem tud tenni. Abban maradtunk, hogy hazamegyek, de ha a vérzés mellé görcs is társul, akkor visszajövök. Ekkor már 14 hetes voltam. Innen minden egyes nap rettegtem és sírtam, az otthoni szívhangfigyelővel legalább napi 3x hallgattam a kis szívük dobogását. Összesen arra a pár percre tudtam csak megnyugodni. És sosem beszéltem a pocakomhoz, nem hittem az ilyen dolgokban, de akkor mégis így tettem. Simogattam őket és folyton mondogattam nekik, hogy minden rendben lesz. Közben potyogtak a könnyeim.

A 16. hét reggelén fura dologra lettem figyelmes. Úgy éreztem, mintha víz folyna végig a lábamon, de “csak” vért láttam. Összekaptam a már szokásos csomagom és bementem megint a kórházba.

Megvizsgáltak, a méhszájat zártnak találták. Majd jött az ultrahang, és én láttam az orvos arcán a sajnálkozást. Az egyik babámnál elfolyt a magzatvíz…

Kiküldtek, hogy  ott várjak, szólnak a professzornak. Zokogva hívtam a páromat, hogy jöjjön azonnal, mert baj van. Megjött az orvosom, és azt mondta, várhatunk, reménykedhetünk, hogy a szülés nem indul be, ezzel viszont kockáztatjuk, hogy befertőződik a méhem és akkor ki kell venni. Nekem kellett döntenem.

De mégis?  Hogyan lehet egy ilyen helyzetben dönteni?

A döntést végül a testem hozta meg helyettem. Beindultak a fájások, így felvittek a szülőszobára, ahová a párom is bejöhetett velem. Bekötötték az oxitocint és kaptam fájdalomcsillapítót, amitől elaludtam. Erős fájdalomra keltem, kértem adjanak még gyógyszert. Mindeközben a szomszéd ágyaknál lévő kismamák babáinak a szívhangját hallgattam. Szörnyű volt.

18 órakor már sűrűn jönnek a fájások, de több fájdalomcsillapítót nem kaphattam

És itt volt az idő. Itt volt, amire lehetetlen felkészülni. 2018. 04. 27-én megszülettek az ikerbabáim. A babáim, akik angyalok lettek a 16. héten, mindörökre.

49895454_355908291892073_2143717627401338880_n.jpg

3 napig voltam a kórházban, mert a vérképem magas a gyulladást mutatott a szervezetemben. Az agyam teljesen kikapcsolt, már sírni sem tudtam, csak haza akartam menni. Otthon aztán kijött minden. Sírtam minden nap...amikor senki nem látta. Az embereknek csak annyit mondtam, jól vagyok. De hogyan lehettem volna jól?? Azt akartam, hogy hagyjanak békén, így könnyebb volt ezt mondani.

Sosem éreztem még ekkora fájdalmat. Persze az ember hall ezt-azt, de amíg nem éli át, fogalma sincs róla, milyen érzés. Akkor nem tudtam elképzelni, hogy valaha is akarni fogok még gyereket. Csak a babáim akartam visszakapni. Egy jó ideig még számolgattam, hány hetes lennék éppen, mikor kellene megszületniük.

Dühös voltam, hogy nem kaptam magyarázatot a történtekre. Az orvosok meg egymásra mutogattak, és csak a sablonszöveget kántálták: ikerterhességnél ez előfordul, ikerterhességnél magas a rizikófaktor. Nekem ez viszont nem volt elég, okot akartam. Listát írtam, mi lehetett a baj.

Első helyen természetes az endometriózis állt. De akkor meg hogy lehet, hogy más nő spontán várandós lesz és semmi baja? Kutattam, de nem találtam olyat, hogy ez vetélést okozna, kivéve az adenomiózist, arról viszont fogalmam sincs, nekem van e vagy sem. Eszembe jutott, hogy magas volt a gyulladás a szervezetemben- elindultam hát ezen az úton. Nagy labor, fogorvos, nőgyógyász. A nőgyógyásznál kiderült, hogy fertőzésem van, ami teljesen tünetmentes. Magamat hibáztattam, annak ellenére, hogy tudtam, nem tehettem volna semmit. Hiába vittem a dokikhoz az eredményt, bízva abban, hogy megtaláltam AZ OKOT, erre is azt mondták, hogy biztosan nem ez volt a baj.

Ahogy kezdtem visszasimulni a hétköznapokba, egyre többször jutott eszembe a megmaradt 2 fagyibabám. De eddig a fagyasztott beültetések nem sikerültek, ezért nem akartam velük lombikra menni. Aztán viszont belegondoltam, hogy mi van akkor, ha mégis sikerül. Akkor meg rettegni fogok , hogy újra megtörténik.

Sokat vívódtam, de végül augusztusban mégis visszamentem a fagyibabákért. Az agyam átkapcsolt robot üzemmódra. Most először nem érdekelt a 2 hét várakozás sem.

A vérvételen beigazolódott amit én már tudtam belül: nem sikerült az 5. beültetésem sem.

Újabb konzultációra mentünk a meddőségibe. Azt mondták, ha akarom és készen állok, indulhat a 3. stimuláció, és ezúttal vérhígítót is kapok, hátha az is segít. Úgy éreztem, ha most nem megyek tovább, akkor sosem kezdem el újra.

Novemberi kezdésben maradtunk. Harmadszorra böktük az injekciókat és én arra gondoltam, nekem már 1 hónapja babáznom kéne. Egy hónapja kellett volna az ikreknek megszületniük. De nem volt mit tenni, menni kellett előre.

13 petesejtem lett, de mindössze 2 embrióm. Nem értettem, hisz ilyen nem fordult eddig elő, mindig több szokott lenni. Azt éreztem, már erre sem vagyok képes. Mint az első alkalommal, most is 3 napos babákat kaptam vissza, ráadásul ismét egy csütörtöki napon.

Túl vagyok tehát a 6. beültetésen is, és most először van úgy, hogy a friss beültetés nem sikerült.

Itt tartunk most. Elfáradtam. Túl sok volt, túl fájdalmas volt, most érzem, hogy pihennem kell.

De nem adom fel! Egyszer Anya leszek! Anya, amire 5 éve várok.

angel-2851605_1920.png

Egy anya számára, aki elveszítette gyermekét, az első nap soha el nem múlik. Ez a fájdalom nem fonnyad el az idővel. Hiába kopik el, hiába fakul meg a gyászruha, a szív feketesége nem oszlik el soha.

Julcsi

 

Az előző részeket ide kattintva olvashatod!

Az oldalon általánosan nem szakemberek írnak, posztolnak, így az oldalon olvasottak nem alkalmasak diagnosztizálásra, ha tüneteid nagyon hasonlóak, felvetődött benned, hogy te is ezzel a betegséggel küzdesz, keress fel egy endometriózis kezelésben jártas orvost, szakembert. Az oldalon olvasott történetek egyedi, szubjektív véleményeket tartalmaznak, lehet, hogy rád nem jellemzőek, ha mégis magadra ismertél egyes tünetek alapján, keres fel egy endometriózis specialistát, nőgyógyászt.

A blogon minden történet anonim, vagy megváltoztatott keresztnévvel olvasható. Az érintett intézmény, orvos sok esetben szándékosan megváltoztatott jellemzőkkel szerepel bennük, mindenki személyiségi jogait tiszteletben tartva. A történetek szereplőivel kizárólag az Ő beleegyezésükkel lehet felvenni a kapcsolatot, amennyiben erre lenne szükséged, írj üzenetet ide: endotamogato@gmail.com

Egészséget és boldog babavárást kívánunk.

Endometriózis Támogató Blog szerkesztőcsapata

Kövess minket a facebookon is:

Zárt facebook csoportunk: Endometriózis Támogató Csoport

Nyilvános facebook oldalunk: Endometriózis Támogató Közösség

A bejegyzés trackback címe:

https://endometriozistamogato.blog.hu/api/trackback/id/tr2014560754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Endometriózis Támogató

A blog célja, hogy az Endometriózis Támogató Csoport tagjainak történeteit megosszuk mindazokkal, akik valamilyen formában érintettek. Sorstársak, családtagok, barátok, segíteni vágyók. A történeteket anonim módon jelentetjük meg. Célunk nem az, hogy betegeket zászlónkra tűzzünk, csupán történeteikkel jelezni kívánjuk, hogy az otthonukban ülő, éppen tanácstalanul az interneten böngészők is tudják, nincsenek egyedül.

Friss topikok

Címke feed

  • 21 Easter Egg a Marvel Moziverzum eddigi filmjeiből
  • A kém, aki dobott engem - női vígjáték, nőkről nem csak nőknek
  • STONE MACHINE ELECTRIC - Darkness Dimensions Disillusion (2019)
  • Filmrecorder. Bárcsak soha ne érne véget!
  • Miért ültessünk körömvirágot?
  • Top 10 - Sikeres filmek, bukott játékfigurái
  • A 203 mm-es nagy hatóerejű B-4 tarack